A 2007-es évjáratra jellemző nagy szárazság idén elkerülte a szőlőskerteket. A téli hónapok javarészt nem bizonyultak elég hidegnek, kivéve december vége, január eleje és ez az enyhe időjárás néhány borvidéken később növényvédelmi problémákat okozott. Az év többi részében a csapadékeloszlás nagyon eltérő volt, de egészében átlagosnak mondható. Egészen július végéig csapadékos és napos időszakok váltották egymást, ami a növényvédelmet és a zöldmunkákat is nehezítette. 2008-ban minden borvidéken lényegesen több permetezési fordulót kellett végezni, mint a korábbi években. Ezek hatása később az erjedések során volt tapasztalható. Augusztusban a szüretet megelőző nagy szárazság segített, hogy a mustfokkal együtt a savak is valamelyest csökkenjenek, a savtartalmat illetően a tavalyihoz hasonló anomáliák fordulnak (mustban mért sav 1-2 g/l-el alacsonyabb volt, mint a borban) elő. A fehér fajták többségénél elmondható, hogy az érés nem volt 100%-os, így a borok ízében és illatában is zöldes jegyek mutatkoznak. A hosszú meleg ősz ellenére a szőlők savtartalma nem csökkent és mustfokuk is csak lassan emelkedett. A fehérmustok tisztíthatósága nem volt egyszerű feladat. Magában az enzimes ülepítés még nagyobb dózissal sem adott minden esetben kompaktüledéket, így a Seporit PORE-TEC mustbentonit segített. Az erjedések viszonylag hosszú ideig, vontatottan mentek végbe, de nem voltak ritkák a megakadt erjedések sem. Ezekért számos faktor volt okolható, az alacsony induló musthőmérséklettől, a nagyobb mérvű szermaradványokig.
Célirányos savtompítás
A 2008-as borok savtompításához a következő savtompítási módszereket ajánljuk:
- finom savtompítás Kalinattal,
- kettőssós savtompítás Neoanticid-del.
A megfelelő savtompítási mód kiválasztásához elengedhetetlen a savtompító tétel összsav- és borkősavtartalmának ismerete. Ezen paraméterek az Erbslöh EasyLabbel egyszerűen meghatározhatók.
Kalinattal a borban található borkősav tompítható, így max. 3 g/l savcsökkentés lehetséges. 1 g/l-es savtompításhoz 67 g Kalinatot kell 100 l borhoz adni; a beadagolás során kevertetni kell a bort. A savtompítás során keletkező széndioxid miatt a bor felhabzik, erre a tartály megválasztásakor ügyelni kell.A savtompító hatás a CO2 képződés után érzékszervileg érezhető, de analitikailag csak a teljes borkiválás után mérhető vissza. A borkiválás hideg segítségével meggyorsítható, és kontaktkristály használatával a tétel néhány nap alatt kristálystabillá kezelhető.
A kettőssós savtompítás Neoanticiddel kb. 10g/l összsavtartalom felett ajánlott. 67 g Neoanticid100 l borban 1g/l-el csökkenti az összsavtartalmat. Az eljárás során az alma- és borkősavtartalom megközelítőleg azonos mértékben csökken. Alkalmazáskor a Neoanticidet kis mennyiségű vízben oldjuk fel és adagoljuk a savtompításra szánt tartályba. A tompítandó tétel előre meghatározott mennyiségét folyamatos keverés mellett adjuk az előkészített Neoanticidhez, a hozzáadás gyorsaságát úgy választjuk meg, hogy a CO2 gyorsan és teljes mértékben el tudjon távozni (www.kerttradenet.hu/kerttradenet/admin/data/file/20081103Neoanticid.pdf).
Az agyagásvány minősége nagy hatással van a bentonit hatékonyságára. Gyengén duzzadó kalcium-bentonitok, rosszabb fehérjemegkötő képességgel rendelkeznek, ami 3,4-3,5-ös pH-jú boroknál meg is mutatkozik. A NaCalit PORE-TEC csúcsbentonit nagyobb duzzadóképességével sokkal jobb fehérjemegkötést tesz lehetővé, főleg 3,4-es és magasabb pH-kon. Ezen ismeretek alapján világosan látható, hogy a bentonitok alkalmazásakor a bor pH-ja nagyon fontos.
Minden évjárat másnak mutatja magát így a borok derítési igénye is évről évre változik. Ezért már a próbaderítések során fontos, hogy a derítési próbáknál használt bentonit megegyezzen a valóságban alkalmazottal. A próbaderítések másik sarkalatos pontja a derítési hőmérséklet, mivel a bentonit fehérjemegkötő képessége nem azonos 20-25 oC-os laborhőmérsékleten és 10-13 oC-os pincehőmérsékleten. Alacsonyabb hőmérsékleten a borok bentonitigénye és a derítés időtartama is lényegesen megnő. Másik fontos tényező a bentonithoz használt víz keménysége. Míg lágy vízben a bentonit 100%-osan dúzzad, addig kemény vízben lévő Ca2+ ionok nem teszik lehetővé a 100%-os duzzadást, és így rontják a bentonit fehérjestabilizáló hatását.
Újborok hatékony derítése vizahólyaggal
A bentonitos derítés hatékonyságát fehérjealapú derítőszerek, főleg zavaros újbor állapotban lényegesen javítják. A folyékony IsingClair-Hausenpaste-val (vizahólyag) a derítés hatásfoka jelentősen javul. Emellett fehérje-összetétele miatt harmonikusabbá teszi a bort. Az IsingClair-Hausenpaste előnyei különösen magas pH-jú boroknál érvényesülnek. Túlderítés elkerüléséhez vizahólyag használatakor ajánlott a Blankasit vagy KlarSol-Super kovasavszól alkalmazása. Emellett az IsingClair-Hausenpaste az alábbi esetekben is kiválóan használható:
▪ magas pH-jú boroknál,
▪ vörösborok színének csillogóbbá tételénél,
▪ 10 oC alatti derítési hőmérsékletnél,
▪ nehezen deríthető boroknál.
Kénhidrogén szag, van megoldás: Böcksin, Kupfat, Kupzit, Degustin
A kénhidrogén szag minden évjáratban jelentkezhet, idén nagyobb mérvű megjelenése a nagy mennyiségű szermaradványra vezethető vissza. Gyengébb és közepes kénhidrogén szagot szellőztetéssel és a folyékony Böcksin kombinálásával lehet eltávolítani.
Makacsabb kénhidrogén kezeléséhez a Kupfat ajánlott max. 1g/100l mennyiségben. Amennyiben a kénhidrogén szag 2-3 nap hatásidő letelte és az ezt követő szűrés után sem tűnik el teljesen, további 20-50 g/100l Degustin adagolásával csökkenthető a nem kívánt illat.
További alternatívát a szabadalmaztatott rézcitrát készítmény a Kupzit jelenthet. Ez a biotikus kezelőanyag nagyobb reakcióspektrummal rendelkezik és képes a merkaptán kénhidrogének kezelésére is. További előnye, hogy magasabb adagolás után sem szükséges kékderítést végezni (adagolási mennyisége: 5-50 g/hl, alkalmazásakor a helyi rendeleteket vegye figyelembe).
Újborok korai polifenolharmonizációja
A korán palackozott borok érzékszervi harmonizálása a frissesség elvesztése nélkül kell, hogy megtörténjen. Erre ad lehetőséget a PVPP alapú SensoVin. Széles hatásspektruma miatt már alacsony adaggal (10-20 g/hl) is kiválóan használható keserű ízek kezelésére, valamint oxidált fenolok megkötésére.
Töltés előtti utolsó derítéshez, harmonizáláshoz a Vinpur Special vagy a Gerbinol Super használható. Mindkét fehérjetermékkel lekerekíthetők a borok, a túlzott csersavtartalom csökkenthető és a zavaró keserű tónusok gyorsan eltávolíthatók. Ezáltal a borok gyümölcsössége és fajtajellege sokkal tisztábban jelenik meg.
Néhány tétel magas polifenol-tartalma miatt barnulásra hajlamos. A magas polifenol-tartalom Erbslöh PVPP-vel csökkenthető és a borok eredeti színe visszahozható.
CelluFluxx - innovatív szűrési segédanyag
Kíméletes a borokhoz, gazdaságos és környezetbarát.
GAZDASÁGOS
Az egyes CelluFluxx típusok eltérő szálszerkezete lehetővé teszi, a szűrőlepény célirányos felépítését. Így a szűrőlepény szerkezete nagyon jól igazítható az adott szűrési feladathoz. A CelluFluxx adagolása szemben az ásványi szűrési segédanyagokkal, jelentősen csökkenthető, ami 30-70%-os megtakarítást jelent. A cellulózszál magas alapanyagköltsége ellenére a szűrési költségek jelentősen csökkenthetők
KÖRNYEZETBARÁT
A CelluFluxx alapanyaga 100%-ig biomassza, főként lombos fák szolgálnak alapanyagul. A nyersanyag feltárása során teljesen tiszta szűrőcellulózt kapunk, ami megfelel az italipar követelményeinek, ahol különleges hangsúlyt fektetünk az érzékszervi tisztaságra. Az oldható ionok mennyisége, összehasonlítva az ásványi szűrőanyagokkal, sokkal kevesebb.
TERMÉKKÍMÉLŐ
A CelluFluxx különleges tulajdonságai és tisztasága kíméletes szűrést tesz lehetővé. Ez egyrészről a gyümölcsös aromák megőrzését jelenti; valamint a szűrt gyümölcslevek és borok a szűrést követően sokkal frissebbek maradnak. A felhasznált szűrési segédanyagok mennyisége CelluFluxxal jelentősen csökkenthető. Így a színveszteség sötét gyümölcsleveknél és vörösboroknál 20%-ra csökkenthető. A szűrő zavarosítóanyag felvétele jelentősen javul, ezáltal a szűrési idő és a leszűrt mennyiség jelentősen megnövekszik. A tisztításra szánt idő és a tisztításhoz használt víz mennyisége jelentősen csökkenthető – a legtöbb esetben a felére. A teljes szűrletmennyiségre vonatkoztatva a megsemmisítendő szűrőlepény mennyisége a CelluFluxxal lényegesen kevesebb. A veszteség is csökken, mert 1 kg szűrési segédanyag kb. 2 l folyadékot köt meg. A CelluFluxx megsemmisítése problémamentes és a felhasznált szűrőlepény továbbhasznosítható. A felhasználás módja lehet elégetés (energia nyerhető), vagy takarmányként történő hasznosítás (az adott ország törvényei szerint).
A CelluFluxx további előnyei
- egészségre nem ártalmas, mert nem tartalmaz kristályos részeket,
- nem korrozív, nem károsítja a szivattyúkat, tömítéseket és csővezetékeket,
- könnyen eltávolítható, így a csatornarendszerben nem maradnak lerakódások.
Új, kazeinmentes borkezelő anyagokról következő szakcikkünkben számolunk be!
A cikk a Kerttrade Kft. kiadványa alapján készült.
Amennyiben valamely termékünk felkeltette érdeklődését kérjük jelezze azt az info@kertbaratbol.hu címen és tájékoztatjuk Önt a termékkel kapcsolatban. |